Honvédségi géppel repült Novák a Vatikánba
Nem ritkaság.
Novák Katalinnak azt mondta a katolikus egyházfő, hogy szándékában áll Magyarországra látogatni.
Törvényi keretek szerint átlagosan heti 25 állami kitüntetést oszthat ki Orbán Viktor és Novák Katalin Magyarországon – szakmai elismerés mellett azért is, hogy a fontos emberek érezhessék a kormány szeretetét. És hogy kik a fontos emberek? A holland szélsőjobboldali Geert Wildersen és a Mr. Oroszországnak becézett Klaus Mangoldon túl például Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Bayer Zsolt, korábbi kormánytagok, vagy éppen NER-közeli művészek.
Az államfő csütörtökön utazik a Vatikánba.
Videó is van róla, hogy Altusz Kristóf a találkozót követő sajtótájékoztatón beszél.
Az államfőnek fárasztó napja lehetett.
„Osztom a béke megőrzésének vágyát” – írta az Ukrajnába is csapatokat küldő fehérorosz diktátor Orbán Viktornak.
A kitüntetéseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át.
A köztársasági elnök az augusztus 20-ai beszédében feltette a kérdést, hogy kell-e, lehet-e ünnepelni akkor, amikor a szomszédban fegyverek ropognak, majd megválaszolta azzal, hogy igen.
A parádét a kedvezőtlen időjárás miatt fújták le, de a zászlófelvonás és a tisztavatás ünnepsége alatt megjelent egy vadászgépkötelék.
Van, aki rögtön két rendfokozatot is ugorhatott a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter előterjesztésére.
Október elején elnökválasztást tartanak Brazíliában, a jelenlegi elnök, Jair Bolsonaro pedig már most választási csalásokat emleget. A „Trópusi Trump” nagyon le van maradva kihívójától az előzetes közvéleménykutatások szerint, ugyanakkor azt állítja, „a hadsereg mellette áll”.
Azt is tudni akarja a férfi, hogy van-e arra valami módszer, hogy egészen magyarrá váljon.
„Minden út Rómába vezet” – írta a Facebookon Novák Katalin.
Add már, Uram, az esőt! – írta közösségi oldalán Novák Katalin.
Az államfő szerint alkotmányos kötelezettségének tett eleget.
Az akciót azután hirdették meg, hogy Novák Katalin bejelentette: aláírta az új katatörvényt.
Alaposan megvizsgálta és megfontolta az elfogadott törvényt, és nem talált problémát.
A Momentum ifjúsági tagozata, a TizenX szerint a katatörvény módosítása egymillió magyart érintene.
Brazíliában járt a magyar elnök, ahol azt fejtegette, hogy Magyarország olyan a családtámogatásokban, mint a brazilok a fociban.